A mi időnkben még nem volt ez a „zöld dolog”...

Egy idős amerikai hölgy a bevásárlás végeztével éppen hazaindult volna, amikor a fiatal pénztárosnő javasolta neki, hogy legközelebb hozzon magával saját bevásárlószatyrot, mert a műanyag zacskók szennyezik a környezetet. A hölgy elnézést kért meggondolatlansága miatt és megjegyezte, hogy fiatalabb korában még nem volt elterjedt ez a „zöld dolog."

„Igen, ebből vannak ma a problémák..” – válaszolta a pénztároslány – „…hogy az Önök generációja nem törődött vele, hogy megmentse a környezetet a jövő generációk számára."

Az idős hölgy azt mondta, igaza van – az ő generációja tényleg nem foglalkozott „zöld dolgokkal” akkoriban. Ugyan a tejes-, szódás- és sörösüvegeket mind visszavitték a boltba, a bolt pedig visszaküldte azokat a palackozóba, ahol kimosták, sterilizálták, és újratöltötték őket, azaz újra lettek használva. De, igen, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az élelmiszerboltban a vásárolt dolgok barna papírzacskókba kerültek, amit aztán számtalan módon hasznosítottak újra a háztartásban. Amellett, hogy kiváló szemetes zsák lett belőle, gyakran azzal borították be az iskolai könyveket is. Azokat a köztulajdonban lévő tankönyveket, amelyeket az iskolában kaptak használatra, és meg kellett óvniuk a firkálástól, rongálástól. A barna papírt aztán bátran telerajzolhatták és így egyedivé varázsolhatták a könyvborítót. De azért kár, hogy akkoriban „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Gyalog mentek fel a lépcsőkön, mert nem volt mozgólépcső minden áruházban és irodában. Bevásárolni is gyalog jártak, és nem ültek 300 lóerős gépekbe minden egyes alkalommal, amikor két sarokkal arrébb volt dolguk. De igaza van, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

A pelenkákat akkor még mosni kellett, és nem eldobni. A ruhák kötélen, nap- és szélenergiával száradtak, nem egy energiafaló szárítógépben. A gyerekek megörökölték egymástól a ruhákat, és nem kaptak mindig újat. De „zöld dolgokkal” sajnos nem foglalkoztak.

A családnak maximum egyetlen tv-je vagy egy rádiója volt – nem mint most, hogy minden szobára jut egy tv. És a képernyője kicsike volt, nem mozivászon méretű. A konyhában mindent kézzel kavartak és gyúrtak, nem volt minden konyhai műveletre egy elektromos ketyere. Ha törékeny dolgot kellett feladni a postán, nem buborékfóliába, hanem régi újságpapírba csomagolták. A fű levágását is megoldották üzemanyag nélkül, volt emberi erővel működő kézi fűnyírójuk vagy kaszájuk. A testmozgást a munka jelentette, nem kellett árammal hajtott futópadot használni a jó kondihoz. De igaza van, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az emberek forrásvizet, csap- vagy kútvizet ittak, amikor megszomjaztak, és nem használtak hozzá műanyag poharakat vagy palackokat. Ha a toll kifogyott, patront cseréltek benne, és a borotvában is csak a pengét kellett kidobni, nem az egész borotvát, ha már nem volt éle a pengének. De „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Iskolába és munkába gyalog, villamossal, busszal és biciklivel jártak, a szülők nem 24 órás taxiszolgálatként működtek, mint manapság, amikor egy nagy családi autó annyiba kerül, mint egy egész ház anno, amikor még nem volt ez a „zöld dolog”. A falban is csak egy konnektor volt, nem egy végtelen elosztó, amibe tucatnyi elektromos eszközt lehet dugni. És nem kellett műholdjelzésekre támaszkodó kütyü ahhoz, hogy valaki megtalálja a legközelebbi hamburgerezőt.

De nem szomorú, hogy napjaink fiataljai azon siránkoznak, hogy mennyire pazarlóan éltek az emberek a „zöld dolog” előtti időkben?

Forrás: Ismeretlen szerző // Fordítás: GreenDependent

Az írás forrása a Kislábnyom Hírlevél 97. száma.

Az írás INNEN letölthető